2014. október 4., szombat

A folytatásról - Drága Olvasóimnak és Cserepartnereimnek



Sziasztok!

Nos itt vagyok, megérkeztem. Úgy döntöttem, hogy muszáj felvázolnom Nektek azt, hogy miket tervezek a TVD-vel és a bloggal kapcsolatban.

Először is, amit le kell szögeznem: a Damon’s Fanfictiont szeretném még az idén befejezni és lezárni. A Kötelékek 2.-t viszont nem fogom folytatni. Tudom, hogy sokan vártátok, de több ok miatt is egyszerűen nem megy. Az egyik és legfontosabb, hogy szépen lassan teljesen kihalt bennem a TVD és a Delena iránti szerelem. Ezt szerintem ti is észrevettétek, sőt ezt sokatokon itt és az egész fandomban is érzékeltem. Íme, eljött a hatodik évad és néztem a trailereket, a sneak peek-eket és elhúzott szájjal ráztam a fejemet és azt suttogtam, hogy "ez nem lehet, mi lesz? hova akarják vinni ezt a sorozatot?" És itt most nem Damon haláláról van szó, mert mind tudjuk, hogy vissza fogják őt hozni, különben az évad elején lehúzhatná a sorozat a rolót. Amire utalni akarok, az a hangulat, az érzület, amit sugallnak. Fiúk, lányok, elindult a hatodik évad! És most komolyan még mindig úgy viselkednek, mint az elsőben és szerelmi háromszög meg tinidráma meg minden? Könyörgöm, azt hiszik, hogy ezt X évig húzni lehet és türelemmel végignézi az ember a huza-vonát? Hát egészségükre, nálam elfogyott a türelem, pedig tudhatjátok jól, hogy míg az 5. évadban olyan sokan húzták a szájukat, én teljes mellszélességgel kiálltam mellettük, védtem őket, szerettem őket. De ami sok, az sok. Nem csak nálam telt a pohár. Nézzetek körül a régen élettel, frissítésekkel teli blogokon, portálokon. A forgalom csökken, egyesek be is zárnak, és ez a pont a Damon’s Fanfiction befejezése után nálam is el fog jönni. Ne aggódjatok, az oldal nem fog eltűnni, csak frissek nem fognak érkezni. Nem mondom, hogy végleg fogok zárni, mert „soha ne mondd, hogy soha”. Ki tudja, lehet egyszer mégis újra nyitok, de ezt nem merem ígérni és esélyt se sokat látok rá.

Imádtam ezt az oldalt vezetni AnnPearl távozása után is. Imádtam veletek lenni, együtt TVD-rajongani, kibeszélni a részeket, velük örülni, velük nevetni, velük sírni. De egy korszak lezárult, és hiába vártam hónapok óta arra, hogy túl lendülök majd a holtponton, mert ez biztosan csak egy átmeneti helyzet… Nem így van. Csütörtök éjjel is valami oknál fogva fent voltam és nem csábított a premier, hogy élőben megnézzem. Tegnap végül kisebb-nagyobb unszolásra megnéztem a részt, de nem estem hasra tőle. Jobb volt, mint amire számítottam, de a történet… Hogy is mondjam? Nekem túl elcsépelt, túl kiszámítható, túl gyerekes. Bocsánat, senkit sem akarom megbántani ezzel, ez csak az én személyes véleményem és érzésem a sorozattal szemben. És ami a legrosszabb, a rész megnézést is tényleg csak unszolásra tettem meg... Ennyire nem tud már lázba hozni a sorozat, ami szomorú. Nem feltétlen a sorozat hibája ez, és nem is mondom azt felelőtlenül, másokat megbántva, hogy akkor most zárják le az egészet a 6. évad végén. Nem, mert van, aki még most is szereti őket, rajong értük és kíváncsi rájuk. Ezt meg tudom érteni. Én a második évad közepe óta élőben követtem a sorit, de nálam tényleg ennyi volt, betelt a pohár. Meg fogom majd nézni a sorozatot, felhalmozok sok-sok részt és nézni fogom. De rajongás? Többé nincs. Rossz látni, hogy ilyen irányba ment a sori. Hogy még a 6. évadban is erősen tini-sori jelleget próbál mutatni. Ezzel szemben megnéztem a The Originals trailerét és tátva maradt a szám. Hogy mehet el két testvérsorozat két ennyire ellenkező irányba? Hihetetlen. Az egyik legjobb, legizgalmasabb trailert mutatták be, amit eddig láttam. És mindkét ilyen, általam perfektnek ítélt sorozat-trailer idén volt. És igen, meglepett, hogy ezt a címet könnyedén odaadtam a TO-nak. Tudjátok, hogy eleinte kissé csalódtam benne, de az első évad végére úgy beindultak a szálak, hogy az végül már engem is lekötött és élvezettel, könnyes arccal néztem végig az évadzárót. Az ősök visszahozása, Mikael, Esther, Kol, Finn… Briliáns ötlet, nagyon jókat ki lehet ebből hozni. TVD-ben az egyedüli pont, ami tetszett, az Elena érdekes gyászolása és az Elena-Ric féle kapcsolat elmélyülése, valamint Damon-Bonnie sokat ígérő BARÁTI kapcsolata. Remélem, hogy csak azok maradnak, és nem fogják még egy szerelmi háromszöggel megmérgezni a sorozatot… Szóval egy részemet érdekli a sorozat. Egy kicsit... De korántsem annyira, hogy tovább tudjak alkotni a fandomban. Ezt pedig erőltetni nem tudom és nem is fogom. Delena szép volt, jó volt, imádtam őket, imádtam velük dolgozni, de mindent, amit írás terén ki akartam hozni belőlük, és amiket ők kihoztak belőlem, az elfogyott, véget ért. Időközben a lehetőségek is elfogytak számomra a fandomban, és nincs más, ami kihívás elé állítana, vagy ami vonzana, hogy megírjam. Szóval ezek a TVD-ben való alkotásom lezárásának az okai. Van pár, de száz szónak is egy a vége: a szerelem, a rajongás nálam véget ért…

Az írásról. Én írás nélkül létezni? Lehetetlen. Január óta nem voltam képes aktívan alkotni a TVD-ben, de szerencsére volt számotokra elég fejezetem és részem, és ez eddig tartott ki. Örültem, hogy ezt így meg tudtam oldani, mert ezek után az évem igen zsúfolt volt, kevés időm maradt alkotni és nehéz volt egyszerre három blogot vezetni. Reméltem, hogy abban az időszakban, amíg a TVD-ben pihentem, újra elkap majd az ihlet és újabb storyval jelentkezek nektek. De nem így lett… Az idő repült, és nem jöttek új ötletek… Hamarosan ez az oldal is bezár, és a Morwen történetei is szünetre megy. Ott is idővel be szeretném fejezni a Bűnös vágyakat, és mivel az egy saját történetes blog, amihez bármikor visszatérhetek, ezért az nem fog végleg bezárni. A harmadik blogom viszont aktívan él, egy új fandomban alkotok, amikor időm és erőm engedi. A stílus remélhetőleg tisztább, az érzelmek mélyebbek, több a könny, a szerelem elsöprőbb, és valami olyan plusz van abban a fandomban, amit a TVD soha nem adott meg nekem. Nem csak a teljes szabadságot és a szárnyalást fogta bennem visszább a TVD. Mindent visszatartott, amit ezidáig észre se vettem, sőt nem is éreztem, hogy valami hiányzik. Valami, amire szükségem lenne. Mindezeket a belső és külső korlátokat a másik fandom feloldotta. Ezzel azt akarom mondani nektek, hogy aki esetleg továbbra is szeretne olvasni tőlem, ne ijedjen meg, nem tűnök el. Ha kíváncsiak vagytok a további munkáimra, akkor e-mailben keressetek meg: babacskababa@gmail.com Ide nem teszek ki linket, több ok miatt is. Az egyik, hogy ezen fandomon belül a slash műfajában alkotok. Akit ez érdekel, az úgyis veszi a fáradtságot és rám ír majd, de a nézőpontomat nem osztók támadásából és „érveiből” nem kérek. Aki szereti és elfogadja ezt a műfajt, az hadd tegye ezt teljesen szabadon, boldogan, aki viszont elítéli, az ne bántsa a másikat. Csak fogadjuk el egymás véleményét, tiszteljük egymást, és szeressük, amit szeretni akarunk. :) Szóval aki szeretne velem továbbra is találkozni, az nyugodtan, bátran keressen fel.

Cserék. És itt most főleg a Kiemelt, képekkel kitett partnerekre gondolok. Én senkit sem fogok levenni. Az oldal ideig-óráig aktív marad még, de az írások nem fognak elveszni, és talán még lesz olyan is, aki visszajár ide, szóval ha ennek ellenére Ti, kedves partnereim levesztek az oldalatokról, szívetek joga. Köszönöm, hogy megtiszteltetek a cserétekkel, és én már csak emiatt sem foglak titeket levenni. :)

Végül, zárószóként nem is tudom, hogy mit mondhatnék nektek. Ezer köszönöm sem fejezné ki azt, amennyire hálás vagyok nektek, minden egyes olvasómnak, kommentelőmnek, akik az elmúlt 4,5 évben itt voltatok velem, támogattatok, írtatok, bíztattatok. 190.000. Gyönyörű szám. Amikor 2011. májusában nyitottuk a blogot AnnPearllel, nem hittem volna, hogy egy új korszak, egy új, csodálatos korszak fog indulni az életemben, és az írás, alkotás fantasztikus világába léphetek bele. Ezen blog nélkül, most nem tartanék itt. Nélkületek most nem tartanék itt. Köszönöm! Mindent köszönök nektek!

Bízom abban, hogy többeteket látni foglak még, esetleg páran próbát tesztek mellettem a slash világában is, és bemutathatom nektek azt, hogy milyen szép, érzelmekkel teli, csodálatos, őszinte világ ez. Tudjátok, hogy mindig igyekszek ízléses és befogadható maradni, még ha emellett szeretek is a penge élére lépni és a határon táncolni, próbálgatni a szárnyaimat. Ha kedvet kaptok hozzá, szeretettel várlak Titeket. Ha nem, akkor a Damon’s Fanficiton végeztével búcsúznunk kell. De talán még összesodor minket az élet. :)

Szívből hálás vagyok mindenért, amit tőletek kaptam! :) Köszönöm! Mindent köszönök! :)

Szeretettel ölellek Titeket!

Morwen

2014. szeptember 26., péntek

Damon's Fanfiction - 44. fejezet: Térdre kényszerítve

Sziasztok!

Hát a mai fejezet... Nos, végül itt van. A különlegessége az, hogy ezúttal Damon szemszögéből is elolvashatjátok azt, ami a legutóbb történt. A folytatást nem tudom, hogy a megszokott rendben tudom-e hozni. Elfogytak a fejezeteim, és nem tudom, hogy mikorra tudom megírni a  befejező részeket. Addig is türelmeteket kérem.

Morwen

2014. szeptember 23., kedd

Damon's Fanfiction - 43. fejezet: Amikor minden, amiben reménykedtél, szertefoszlik

Sziasztok!

Hoppá, megérkeztünk a záráshoz. Hát, először is azzal kell kezdenem, hogy eredetileg két részesre terveztem ezt a regény, és ez lett volna az első rész utolsó fejezete. De... Igen, van egy de, mégpedig ez esetben ez az, hogy végül megváltoztak a dolgok, elszállt a varázs, ezért nem lesz második rész. Nem tudom megírni, sajnos nem megy... :( Tekintve ezt a befejezést... Nem jó, igaz? Nos ez azt jelenti, hogy még pár fejezet fog érkezni, amit nem biztos, hogy a héten tudok majd hozni. Nem fog befejezetlen maradni a történt, KIVÉVE, ha azt mondjátok, hogy jó lesz itt a lezárás :) Nem hinném, igaz? :)



Nos, vágjunk is bele, nézzük meg, hogy milyen lett volna a regény eredeti utolsó fejezete :)

Jó olvasást :)

Morwen


Ui: végre sikerült minden linket megcsinálnom és a válaszait is megérkeztek. Tudom, sok idő volt... Mentségemre szolgáljon, nem volt könnyű nyaram és nehéz volt ennyi blogot vezetni... :(

2014. szeptember 19., péntek

18+!!! Damon's Fanfiction - 42. fejezet: A karácsonyi bál

Sziasztok!

A várva várt esemény elérkezett, és ez a fejezet több szempontból is különleges. Az egyik, hogy majdnem duplája lett a hossza a megszokottnak, de olyan volt az események sora, hogy nem volt szívem kettészedni, ezt most ezt egyben hozom nektek. Egy másik különlegesség egy kép lesz. Alice és a ruhája. A többi pedig... Nos arra majd ti rájöttök. :)

Jó olvasást!

Morwen

2014. szeptember 16., kedd

Damon's Fanfiction - 41. fejezet: Előkészületek

Sziasztok!

Nagyon robogunk a vége felé, ti is érzitek? :) De még van pár fejezet, kitartás hozzá :)

Morwen